2018. szeptember 23, vasárnap - Tekla napja van.

Tájékoztatás a téli rezsicsökkentéssel kapcsolatosan

Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Magyarország Kormánya a 1364/2018. (VII. 27.) Korm. határozatában döntött a téli rezsicsökkentés végrehajtását követően szükségessé váló további intézkedésekről.

A határozat szerint a téli rezsicsökkentésben korábban nem részesült, a vezetékes gáz- vagy távfűtéstől eltérő fűtőanyagot felhasználó háztartások is egyszeri természetbeni támogatásban részesülnek a fűtési költségek viselésével összefüggésben. Csak az kaphat azonban támogatást, aki még nem részesült a téli rezsicsökkentésben, és erről büntetőjogi felelőssége tudatában nyilatkozatot is tesz.

Felhívom a figyelmet, hogy háztartásonként kizárólag egy igény érkezhet, ellenkező esetben az önkormányzat az ugyanazon háztartásra benyújtani kívánt további igénybejelentést nem fogadja be. 

Tájékoztatom továbbá a lakosságot, hogy a hivatásos katasztrófavédelmi szerv területi szerve szükség szerint további adatgyűjtést, valamint szúrópróbaszerű, helyszíni vizsgálatot végez és amennyiben a vizsgálat eredményeként valószínűsíthető, hogy az igénybejelentő rosszhiszeműen járt el, az önkormányzat szabálysértési, vagy – minősítő körülmény fennállása esetén – büntetőeljárást kezdeményez. 

A támogatás igényléséhez összeállított igénybejelentő adatlap elérhető www.szikszo.hu honlapon illetve a Szikszói Közös Önkormányzati Hivatal Szociális Csoportjánál (3800 Szikszó, Kálvin tér 1. földszint 1. ajtó) Mészárosné Sófalvi Melindánál.

Az igénybejelentés a Szikszói Közös Önkormányzati Hivatal Szociális Csoportjánál (3800 Szikszó, Kálvin tér 1. földszint 1. ajtó) Mészárosné Sófalvi Melindánál nyújtható be, legkésőbb 2018. október 15. napjáig, amely határidő elmulasztása jogvesztő. 

A juttatás igényelhető formája: tűzifa, szén, propán-bután palackos gáz, propán-bután tartályos gáz, fűtőolaj, pellet/brikett. 

Felhívom a figyelmet, hogy a határozat értelmében a természetbeni támogatás a fűtőanyagra vonatkozik, a támogatás nem fedezi az egyéb, például a szállítási, darabolási költségeket. 

Az igénybejelentő nyilatkozaton rögzíteni szükséges az igényelt fűtőanyag fajtáját, amely később nem módosítható. Az igénylő személynek az adott háztartás a bejelentett lakhelye, vagy a bejelentett tartózkodási helye. 

Az igénybejelentéseket a Belügyminisztérium részére továbbítjuk további intézkedés céljából.

 Támogatásra az a háztartás jogosult, amely

  • az igénylő személynek a bejelentett lakóhelye, vagy a bejelentett tartózkodási helye,
  • a téli rezsicsökkentés korábbi intézkedései során még nem részesült juttatásban (pl. vezetékes gáz- vagy távfűtést felhasználók esetében nem részesült a 12 000 forint összegű juttatásban)
  • nem kizárólag elektromos fűtési móddal rendelkező háztartás.

Az igénybejelentő lapon nyilatkozni szükséges:

  • az igénybejelentő nevéről, személyazonosító adatairól, lakóhelyéről, tartózkodási helyéről, az igénybejelentéssel érintett ingatlan címéről,
  • az igényelt fűtőanyag fajtájáról (tűzifa, szén, propán-bután palackos gáz, propán-bután tartályos gáz, fűtőolaj, pellet/brikett),
  • arról, hogy a téli rezsicsökkentés korábbi intézkedései során még nem részesült juttatásban,
  • arról, hogy a nyilatkozaton szereplő adatokat a Hivatal, illetve a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága kezelheti, azzal kapcsolatban ellenőrzést folytathat.

Az eljárás menete:

  • az igénybejelentéseket a Hivatal összegzi és továbbítja az illetékes hatóságok felé,
  • az Önkormányzat kiválasztja azokat a vállalkozás(ok)at, ahol az igényelt fűtőanyag átvehető, a kiválasztott vállalkozással/vállalkozásokkal megállapodást köt,
  • a Hivatal az igénybejelentő részére igazolást állít ki (mely tartalmazza az igénybejelentő adatait és alkalmas az igényjogosultság igazolására),
  • a megállapodással érintett vállalkozás átadja a fűtőanyagokat, azokról naprakész nyilvántartást vezet, elszámol az önkormányzat felé.

 

Szikszó, 2018. augusztus 22.

 

Füzesséri József sk.

polgármester

 

Letöltés:

© 2018 - szikszo.hu - Szikszó Város honlapja

Egyedi honlap és webáruház fejlesztés - Cocodeo - www.cocodeo.hu