2019. december 10, kedd - Judit napja van.

Református templom

1387-ből származik első okirat, amelyik említést tesz egy új - a ma is álló - templom építéséről. Az oklevelet Szikszai Miklós adta ki, de az építkezés az ő életében már nem kezdődött meg, és később is párhuzamosan haladt a korábbi épület bontásával.

Déli kapujának liliomos díszítése stiláris és formai rokonságot mutat a kassai dóm portáljával. Mivel a XV. század első évtizedeiben a dóm falai már magasan álltak, az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a szikszói templom építése is az 1410-es, 20-as években gyorsult fel, példaként pedig éppen a dóm szolgált.

Tornya a XV. század második felében épült, majd a század vége felé mellékterekkel bővítették: először a déli kápolna készült fel, később az északi kápolna és a déli bejárati előcsarnok. 1588-ban körítőfalat emeltek és az ablaknyílásokat egy méterrel felfalazták, valamint lőréseket alakítottak ki a déli falon. Tovább erősítette az építményt egy középkori eredetű vizesárok is.

Szükség is volt az erősítésekre, ugyanis Eger eleste (1596) után erődítményként szolgált, a XVII. században 1,000 lovast, majd 500 gyalogost rendelnek a védelmére.

Ennek ellenére a templom továbbra is ellátta liturgikus rendeltetését, sőt, a helyi lakosság itt tárolta az értékeit is. Hosszú története során többször újjá kellett építeni, először az 1625-ös tűzvész miatt.

A villámcsapás okozta tűzkárok kijavítását Kalthaur György kassai kőműves végezte, de munkájával a hívek nem voltak megelégedve, ezért nem fizették ki neki a kialkudott összeget.

1688-ban ismét tűz pusztított, ezúttal a tornyot és a harangokat sem kímélték a lángok. Erazmus György, Ács Sebestyén és Mrackó György kassai mesterek 1698-ban építették újjá, de 1706-ban Rabutin császári generális felperzseli az egész várost, így a templomot is. A javító munkákkal ezúttal lassan haladnak, az egész századon átnyúlik a rekonstrukció.

1794-ben az északi falhoz cintermet építenek. Korábban a toronyba huszita vigyázót építettek, hogy a városban fellobbanó tüzekre időben figyelmeztetni lehessen a lakosságot, de 1818-ra olyan rossz állapotba került a torony, hogy a magasságából vissza kellett venni, és a vigyázót is le kellett bontani.

Az utolsó nagy pusztulást az 1852-es tűzeset jelentette, de az országos gyűjtésnek köszönhetően hamar felépült a leégett templom. A munkákat Csorba Lajos miskolci és Szabó Márton rimaszombati mesterek végezték. Orgonája 1888-ból való, Angster József munkája.

1992 után szinte teljes rekonstrukción esett át a templom. A tető gerincmagasságát megemelték, a palatető helyett vörös cserép került az új, vas tetőszerkezetre. A gipszrózsás, kazettás mennyezetet egyszerű deszkaborításúra cserélték. Régies hangulatú nyugati karzata helyére a kápolnák íveit szabadon hagyó modern, acél szerkezetű karzat került. A padlót fényezett kőlapokkal burkolták, falait felületkövető vakolással látták el, de bizonyos építészeti elemeket vakolatlanul hagytak. 1998-ra elkészült az új, bronzborítású kupola.

© 2019 - szikszo.hu - Szikszó Város honlapja

Egyedi honlap és webáruház fejlesztés - Cocodeo - www.cocodeo.hu