A CIRKONT ZRt. ezúton értesíti Tisztelt Partnereit, hogy az december 26-i karácsonyi ünnep miatt a hulladékszállítási napok az alábbiak szerint módosulnak. Kérjük, hogy edényeiket ennek megfelelően a megszokott helyre és időben kihelyezni szíveskedjenek.
Szikszó Város Önkormányzata Képviselő-testülete a többszörösen módosított 2/1994. (I.27.) sz. önkormányzati rendeletben meghatározottak szerint, az önkormányzat tulajdonában lévő szociális alapon meghatározott lakbérű bérlakások közül az alábbi bérlakást pályázat útján bérbeadásra meghirdeti a lakások és helyiségek bérletére és elidegenítésére vonatkozó szabályok figyelembe vételével, az alábbiak szerint:
Nagy volt az öröm december 5-én a szikszói sportcsarnokban, ahol 230 gyermek, a szüleik és óvodapedagógusaik gyűltek össze a Hell és a szikszói önkormányzat által szervezett Mikulás ünnepségen. A szokásosnál is nagyobb izgalomnak jó oka volt: az idén Szikszón üzemet létesítő Hell Energy Magyarország Kft. ajándékok tömkelegével járult hozzá a kicsik felhőtlen ünnepéhez.
Szikszó Város Önkormányzatához a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj pályázat 2012. évi fordulójára 76 db „A” típusú és 16 db „B” típusú pályázat érkezett.
December 1-én és 2.án, valamint 4.-én és 5.én a Mikulásnak ad otthont Szikszón a Borok Háza.
Görög katolikus hittanos fiatalok kupájának adott otthont november 12-én szombaton a Szikszó, a helyi görög katolikus egyházközösség szervezésében. Az úgynevezett HI-FI kupán több sportágban mérhették össze erejüket a fiatalok.
Szikszó Város Önkormányzata Képviselő-testülete a többszörösen módosított 2/1994. (I.27.) sz. önkormányzati rendeletben meghatározottak szerint, az önkormányzat tulajdonában lévő szociális alapon meghatározott lakbérű bérlakások közül az alábbi bérlakást pályázat útján bérbeadásra meghirdeti a lakások és helyiségek bérletére és elidegenítésére vonatkozó szabályok figyelembe vételével, az alábbiak szerint:

Sze. -4 °C - 6 °C, Túlnyomóan napos

Cs. -1 °C - 5 °C, Elõfordulhat esõ

P. 0 °C - 11 °C, Elõfordulhat havazás

Szo. 1 °C - 11 °C, Túlnyomóan napos