Szikszó címer

Március 16-tól - óvoda-bölcsőde ügyeleti rend szerint működik – a gyermekek közétkeztetése a szünidei, rászorultsági elv szerint történik

A korona-vírus okozta kivételes helyzetben az óvodák működésének kérdését a kormány a fenntartókra bízta.

Szikszó Város Önkormányzata szombati, intézményvezetőkkel, háziorvosokkal kibővített rendkívüli ülésen úgy határozott, hogy az óvodánk ügyeleti rend szerint fog működni. Várhatóan ilyen döntés születik majd a Bethánia Óvoda esetében is. Mit jelent ez?

Azt javasoljuk, hogy azok a szülők, akik gyermekük elhelyezését meg tudják oldani – nem a nagyszülőknél -, azt tegyék meg és lehetőség szerint ne vigyék óvodába a gyermekeiket. A közösség, a gyerekek, a szülők és a nagyszülők egészségének megőrzése érdekében ez a legjobb megoldás.  Kérjük, elsősorban erre törekedjenek.

Az óvodában csak összevont, kiscsoportos formában biztosítunk felügyeletet, s étkezést azok számára, akik más módon nem tudják megoldani a gyermekek elhelyezését. 

A Testület döntése igazodik az iskolákat érintően március 13-án már született kormányzati döntéshez, illetve a március 14-i rendelkezésekhez, ami azt tartalmazza, hogy március 16-tól speciális, otthoni, digitális eszközökön alapuló oktatás folyik majd a közoktatásban is, s az általános és középiskolákat a tanulók nem látogathatják, oda nem léphetnek be.

Az óvodában, általános és középiskolában tanuló szikszói gyerekek esetében – ezen rendkívüli, szünidei rendhez hasonló helyzetben – a közétkeztetésről az Önkormányzat gondoskodik majd, a szokásos nyári szünidei rend szerint, azaz a rászorult gyermekek, amennyiben igénylik azt, megkapják az étkeztetést.  Az ételeket várhatóan a SIXO Tender Kft. Rákóczi úti konyhájáról kell majd elvinni, hiszen az iskolába a gyerekek nem mehetnek be.

Az Intézmények vezetői március 16-ig felmérik az óvodai ügyeleti és étkezési igényeket, s azt követően részletesen tájékoztatják az érintett gyerekeket és szüleiket a teendőkről.

A Testületi Ülésen foglalkoztunk és határoztunk arról, hogy az idősekre különösen figyelni fogunk, s támogató lehetőséget biztosítunk majd arra, hogy ha igénylik, akkor az önkormányzat segítségével oldhassák meg bevásárlásaikat, s a háziorvosok mellett életviteli, napi gondjaikkal hozzánk is tudjanak fordulni. Erről a jövő héten nyújtunk tájékoztatást.

Köszönöm minden képviselő, hivatali munkatárs és intézményvezető gyors reagálását és együttműködését. Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra. Jó egészséget kívánok!

Szikszó, március 14.                       Sváb Antal, polgármester