Szikszó címer
 

MATURAFEST – ajándék-fesztivál Szikszón

MaturaFest néven - június 23-án Szikszón - egy egész napos egyedülálló rendezvényt szervez a város önkormányzata.

Miskolc, Szerencs, Encs „diákvárosokkal” együttműködve „bolondballagós bulit” rendezünk a 2020/2021 évben érettségiző diákoknak. Az egész napos rendezvény a fiatalok ünneplése, gratuláció-elismerés a tanulmányi teljesítményekért, a feléjük megnyilvánuló bizalom és büszkeség kifejezése, a közösség "felnőtté-fogadása". Ez évben mindez sajátos "érzelmi-hangulati kárpótlás" is a pandémia miatt elmaradt számos tradicionális élményt idézve. Éppen ezért az elvárt megjelenés „bolondballagós jelmezben”.

A rendezvény ötletgazdája és szervező, háziasszonya Seres Ildikó művésznő, akivel együtt Vajtó László „játékmester” mozgatja a nap programjait.

Olyan lelki erőt is adó napot szeretnénk adni ajándékba 1000 érettségizőnek, ahol a sikeres vizsgák után együtt tudnak a barátaikkal önfeledten szórakozni, feltöltődni, egyszerűen csak boldognak lenni. A MaturaFest ingyenes, de regisztrációhoz kötött rendezvény, programját a mellékelt információs „plakát” mutatja. A koncertnap sztár-fellépői a Bohemian Betyars mellett a Before The Last, a Sky Fanatic, a Dynamit Dudes. A buli, a felvonulás hangulatát a Tiszaújvárosi Fúvószenekar, a Destination Drum Group, a Ködmön Formációs Táncegyüttes és a Miskolci Majorette Együttes garantálja, míg a búcsúbuli részt TOTPETI menedzseli.

Bízva abban, hogy a kezdeményezésünk – a zene, a játék, a versenyek, a sport - valóban erőt tud adni számukra az elmúlt év lelki-mentális hatásainak feldolgozásában, melyhez egy Guinness-rekord kísérlet élményét is kínáljuk. A szervezők az azt igénylő diákoknak a társvárosokból szervezett autóbusztranszfert biztosítanak!

A MaturaFest támogatója a négy önkormányzaton kívül a Miskolci Egyetem, a Miskolci Szakképzési Centrum, a Klebelsberg Központ, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és számos nagy cég és helyi vállalkozás is.

Szikszó kisvárosként egy saját hagyományt, s másoknak pedig olyan mintát akar teremteni, mely minden évben a városok fontos gesztusa lehet az „éretté váló” fiatalok felé, erősítendő a lokálpatriotizmusokat, kötődésüket. Ennek érdekében a rendezvény márkanevét védjegyként építve, a jövő évre az egész országra kiterjedő mozgalmat, társadalmi üggyé formálódó rendezvénysorozat „rendszerét” szeretnénk elindítani.

Sváb Antal polgármester

Dr. Piskóti István, alpolgármester, a rendezvény felelős szervezője

Seres Ildikó művésznő, a rendezvény ötletgazdája, háziasszonya

 

További információk: Dr. Piskóti István, 20-9414687, piskoti.istvan@szikszo.hu

Mató-Juhász Annamária, média-menedzser, 20-5301155, sixotv@szikszo.hu

továbbá maturafest@szikszo.hu  és www.facebook.com/maturafest

Kapcsolódó fájlok: