Szikszó címer
 

1679-es Thököly vezette ütközet

1678-ban az elégedetlen végvári vitézek, jobbágyok, kisnemesek élére az akkor 21 éves Thököly Imre állt, és ezzel új lendületet kapott a felvidéki tiltakozó mozgalom. Igazi nagy tekintélyt a szikszói győzelemmel szerzett magának a fiatal hadvezér, és ezt követően a mozgalomból egy nagyszabású Habsburg-ellenes háború bontakozott ki.

A következő évben büntető-hadjáratot szerveztek az osztrákok. A Strassaldo vezette zsoldosokhoz nagyszámú német nemes is csatlakozott, majd zsarolni és fosztogatni kezdték a Szikszó környéki falvakat. Fő seregük Dobszán szállásolta el magát, egy kisebb csapat pedig Aszaló kifosztására indult. Thököly 2,200 katonájával az újfalusi parton rejtőzködött el, 300 lovasát pedig előreküldte, hogy csalogassák el labancokat. Amikor az Oláh György vezette huszárok megérkeztek Aszalóra a németek éppen a templomot fosztogatták. Miután a támadókat nem tartották veszélyesnek, a generális elrendelte a támadást, és a visszavonuló kurucokat egyre elszántabban üldözték az újfalusi part felé. Thököly csapatai teljesen bekerítették a labancokat, az elkeseredett katonák pedig sokukat levágták. 709 német és 1 magyar katona vesztette életét az összecsapásban.

Budapesten, a Milleneumi Emlékmű Thökölyt ábrázoló szobra alatt dombormű örökíti meg a győztes szikszói csatát.